"Mert neked kulonleges igenyeid vannak!" vagta a pofamba dacosan az ocsem, aki tizennyolc eves koraig a pizza-csoki-sultkrumpli szentharomsagnak szentelte az eletet, amikor megemlitettem, hogy a konyhaban lapulo pont egy adagnyi lecso milyen kar, hogy tele van hussal. Pedig szivesen ettem volna apam lecsojabol.
Apropo apam foztje: remekul foz, de a porkoltfelek, lecso, mexikoi csirken kivul keves mindent tud fozni, igaz, ezeket viszont jol es nagy mennyisegben, ugy, hogy volt, hogy egy hetig ugyanazt a porkolT ettuk. Csoda, hogy inkabb igyekszem kerulni a hust?
Szoval van buzacsiram, igaz, nem sajat termes (a csiraztatott koles egy het alatt egymillimeternyi kis kacsokat eresztett, hiaba, nem art a futes a lakasban, ha az ember csiraztatni akar). Ezt belekurtam rantottaba, meg ettem hozza paradicsomsalaT szinten buzacsiraval megszorva.
A dolog titka,. hogy felhevitett olivaolajba rovid idore dobom bele a buzacsirat, ugy egy perc mulva ontom is ra a felvert es fuszerezett es kis tejjel higitott tojast, aztan megsutom.
A paradicsomokat meg karikakra vagom, bazsalikomot es olivaolajat ra, meg a buzacsirat, oszt annyi.
